Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Külföldre szerződött a Zalaegerszeg gólvágója – HIVATALOS

Az elmúlt hetek várakozásainak megfelelően az NB I újrakezdése után nagyszerű formában menetelő újonc Zalaegerszeg egyik legjobbja légiósnak állt…

 

A szerdai napon a portugál élvonalba frissen visszatérő CD Nacional együttese jelentette be, a ZTE csapatától távozó Bobál Gergely szerződtetését. Klubja beszámolói szerint a 24 éves magyar támadó négy évre kötelezte el magát, szerződésében pedig 10 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek.

A 188 cm magas támadó 11 gólig jutott az OTP Bank Liga elmúlt idényében, azt megelőzően a zalaiak és a Csákvár színeiben több idényt is a másodosztályban töltött. Ezt megelőzően korábban a 2015-2016-os idényt töltötte külföldön, akkor a Wolfsburg második csapatának légiósa volt, melyben 10 találatot szerzett.

“A váltás mellett döntöttem, de meg sem fordult a fejemben, hogy más magyar csapat szóba jöhetne egy ilyen szezon után, egy ilyen intenzív időszak után, amit csodálatos volt átélni, és úgy, hogy ez mindig benne volt a csapatban. Szeretném megköszönni a csapattársaknak is, hiszen rengeteget melóztak, hogy nekem csatárként annyi lehetőségem legyen, hogy meg tudjam élni az álmomat és külföldön folytassam a pályafutásomat. Ami, úgy gondolom, bennem is van, és nagyon sok erőt tudok meríteni az elmúlt időszakból, hiszen mindent megkaptam tőletek, szurkolóktól és persze a családtól is”

– köszönt el korábban a támadó a zalaegerszegi szurkolóktól.