Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli játékost kérne a csatáráért a Juventustól – sajtóhír

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Napoli által távozásra szánt gólerős támadó szívesen igazolna a Juventushoz, most pedig az is kiderült, hogy a déliek melyik játékost látnák szívesen helyette a torinóiaktól…

 

A Sky Sport Italia munkatársa, Luca Marchetti aktuális értesülései szerint a Napoli csapata Federico Bernardeschi játékjogát szeretné megszerezni a friss bajnok Juventus soraiból Arkadiusz Milik szolgálataiért cserébe.

A lengyel támadóval kapcsolatban már régóta nyílt titok, hogy az évad végeztével el akarja adni a déli csapat, és érdeklődőkből azóta sincs hiány. Miliket 2016-ban az Ajaxtól 32 millió euró ellenében igazolta a Napoli, az olasz klubnál való szerepvállalása elég hányattatottan indult, hiszen rövid időn belül két súlyos térdsérülést is elszenvedett, gyakorlatilag az idei az első teljes szezonja, melyben eddig 34 tétmeccsen 14 találatot szállított. Ennek ellenére klub a hosszútávú terveiben nem szerepel a neve, és idén nyáron értékre szeretnék váltani őt. A korábbi hírek szerint Miliket az Atlético Madrid, a Tottenham és a Schalke 04 látná soraiban legszívesebben, de az olasz sajtó biztosra veszi, hogy a 26 éves csatár kizárólag a Juventushoz szeretne igazolni.

Az ugyancsak 1994-es születésű Bernardeschi három évvel ezelőtt igazolt a Juvéhez a Fiorentinától, azonban Cristiano Ronaldo posztriválisaként jobbára csak epizódszerep jut neki, technikai képességei és robbanékonysága révén pedig mindenképpen több van benne annál, hogy csak peremember legyen. A tavalyi 39 fellépése után a jelenlegi idényben 36 találkozón jutott szerephez, jobbára csereként. Klubja az elmúlt hetekben közölte, hogy a következő szezontól nem számít rá, és időről időre egyre több csapatnál merül fel a neve Olaszországon belül és nemzetközi szinten egyaránt. Ezzel együtt is a forrás úgy véli, hogy a mindkét szélen bevethető játékos nem szívesen szegődne a Napoli szolgálatába, inkább máshol képzelné el a jövőjét.