Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligán belülről igazol rutinos védőt az Inter – sajtóhír

Két olasz élcsapat közt válthat klubot a rutinos szerb hátvéd, az AS Roma játékosa ugyanis a hétfői napon orvosira érkezett az Inter csapatához…

 

A Sky Sport Italia megerősítette, hogy az AS Roma csapatától az Inter együtteséhez átigazolni készülő rutinos hátvéd, Aleksandar Kolarov a mai napon megjelent a szerződtetése előtti kötelező orvosi vizsgálatokon a Nerazzurrinál.

A 34 éves szerb hátvéd már a harmadik különböző patinás olasz klub mezét húzhatja magára, hiszen azok után, hogy 2007 és 2010 között a Lazio játékosa volt, a Manchester City-nél eltöltött hét idény után 2017-ben az AS Roma színeiben tért vissza a Serie A-ba. A veterán Kolarov a “Farkasok” alkalmazásában három év alatt 132 tétmérkőzés alatt mindent egybevetve védő létére 19 gólt szerzett.

Az Inter mestere, Antonio Conte külön kérése volt Kolarov megszerzése, akire első sorban a hatalmas rutinja és sokoldalúsága miatt van szüksége a milánói hadvezérnek. A kiszivárgott sajtóhírek szerint az elmúlt kiírást a második helyen záró milánói gárda 1+1 éves szerződést készül kötni a 92-szeres szerb válogatott labdarúgóval.