Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: Gareth Bale leigazolását sürgetik!

Az angol futball korábbi ikonikus edzője, Harry Redknapp egyértelmű üzenetet küldött a Tottenhma vezetésének azt illetően, hogy a csapatnak kire is lenne igazán szüksége.

Az üzenet középpontjában Gareth Bale visszatérése állt.

“A lehetséges célállomások közül, ha Bale a Tottenhamet választaná, akkor azzal rengeteget dobna a csapaton. Harry Kane-nel, Son Heung-Minnel és Dele Allival mindenkire veszélyes támadósort alkotnának.” – Idézi a The Sun korábbi Spurs-edzőt.

“Szívesen látnám mind a négyüket együtt, egyszerre a pályán! Bale-lel a csapat esélyes lenne a Premier League megnyerésérre is! A csapattársakra, például Dele Allira is pozitívan hatna az érkezése. Dele például teljesen más szerepkörben játszhatna, visszanyerhetné a legjobb formáját is!” – Folytatta Redknapp, aki egyértelműen Bale leigazolása mellett kampányol.

“A Tottenhamnek új lendületet kell vennie! Ezt a lendületet a csapat Bale érkezésével meg is kapná!” – Így a jelenleg a Yeovil Town szaktanácsadójaként tevékenykedő 73 esztendős szakember.

Érdekesség, hogy nem Harry Redknapp az egyetlen Spurs-kötődésű személy, aki már nyilvánosan is kiállt Bale szerződtetése mellett. Olyan korábbi kiválóságok, mint Micky Hazard vagy Jürgen Klinsmann is megszólaltak már a témában.

Utóbbi szerint egyébként Bale számára szinte kizárt, hogy a pénz lenne immáron a döntő faktor egy klubváltás esetén, így azt kellene mérlegelnie, hogy hol szeretnék és becsülnék meg igazán. Klinsmann szerint a Totttenhamnél egyenesen imádnák a walesit!