Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Máris csatárt akar igazolni a Spurs – sajtóhír

Az évadnyitón elszenvedett vereség után a londoni sajtóban máris felerősödtek azok a hírek, mely szerint a Tottenham együttese ismét megkörnyékezné a hosszabb ideje kiszemelt támadót…

A Football.London forrásaira hivatkozva több szigetországi orgánum is beszámolt róla, hogy a szezonnyitón elszenvedett vereség után ismét téma lehet a Tottenham háza táján Danny Ings megszerzése a Southampton együttesétől.

A 28 esztendős támadó tavaly élete szezonját futotta, hiszen 38 mérkőzésen 22 alkalommal volt eredményes, nála több gólt csak a góllövőlistát 23 találattal megnyerő Jamie Vardy szerzett az angol bajnokságban (Premier League). Ehhez hasonló góltermést utoljára a 2013-2014-ben láthattunk tőle, amikor a másodosztályú (Championsip) Burnley színeiben 21 gólig jutott.

Ings 2015 és 2019 között a Liverpool kötelékében szerepelt, három év alatt mindössze 14 bajnoki jutott neki, az utolsó idényét, a tavalyelőttit pedig már kölcsönben a “Szenteknél” töltötte, mely alatt hétszer volt eredményes.  Az elmúlt szezon során piaci értéke is rohamosan emelkedett, jelenleg 20 millió euróra taksálja a nemzetközi mértékadó Transfermarkt oldala.