Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marad a csapatnál a Tottenham középpályása – sajtóhír

Ugyan korábban rendszerint arról szólt a fáma, hogy a nyári átigazolási időszakban távozni fog a klubrekord értékű igazolás, úgy tűnik, hogy mégis marad a Tottenham csapatánál…

A francia L’Équipe beszámolója értelmében a Tottenham eddig kérdőjeles sorsú középpályása, Tanguy Ndombele meghozta döntését a jövőjét illetően, mely szerint maradni fog a továbbiakban is José Mourinho csapatának alkalmazásában.

A 23 éves kongói származású francia válogatott középpályást a tavalyi szezonban 48 tétmérkőzésen lépett pályára, s fiatal kora ellenére az Olympique Lyon kirobbanthatatlan alapemberének számított. Múlt nyáron klubrekordot jelentő, 62+10 millió euró ellenében szerződött a Spurshöz, ám az első idénye felejthetőnek bizonyult. Ősszel sérüléssel bajlódott, majd Mourinho kinevezése sem segítette a boldogulását, a 2019-2020-as szezonban mindössze 21 bajnokin jutott szóhoz, a kényszerszünetet követő újrakezdés óta csupán kétszer lépett pályára csereként. Az új évad első meccsén azonban csereként mindössze negyedóra játéklehetőség jutott neki.

Ndombele leigazolása iránt a közelmúltban főleg az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt szezonjának második helyezettje, az Inter csapata érdeklődött.