Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: hiába nem játszik Özil, még így is dőlnek a milliók!

Nagyon nehéz megítélni az Arsenal legjobban fizetett játékosának tartott Mesut Özilt, illetve a világbajnok karmester helyzetét is. A német légiós ugyanis továbbra is népszerűnek tűnik a klubnál, ám már fél éven nem lépett pályára tétmeccsen.

Bár a szurkolók többsége bízott benne, hogy az új idényre visszatérhet az Arsenalba, egyelőre még a kispadra sem fér oda Mesut Özil. A holnap után már 32. születésnapját ünneplő középpályás ugyanis csak a lelátóról figyelheti a társakat. A török származású játékos ugyan már többször jelét adta, hogy elkötelezett az Arsenal felé, ám bizonytalan okokból továbbra sem számol(hat) játékával a menedzser, Mikel Arteta.

Pedig Özil megtartása kritikusan nagy anyagi vonzatokkal jár. Ugyanis a legutóbb 2018-ban frissített szerződése szerint idén nyáron 9 milliót fizetett ki neki a londoni klub. A két éve megkötött kontraktus értelmében ekkora összegű hűségbónusz járt a vb-győztesnek, még ha március 7-e óta nem láthattuk a pályán.

Természetesen nem szabad elmenni, hogy a magát degeszre kereső Özil így sem felejtkezik meg az elesettekről: kisegítette az Arsenal kabalafiguráját!