Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Immobile vezetésével a Lazio legyőzte a Dortmundot – videóval!

Borult a papírforma a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, az F-csoport rangadóján ugyanis sima hazai siker született – habár Haaland ezúttal is megvillant.

Olaszországban már lassan évek óta sokra tartják Simone Inzaghit és az általa vezetett Laziót, amely szép dolgokat vitt véghez a Serie A-ban – idén pedig megkapták a lehetőséget, hogy a BL-ben is bizonyítsanak. Az viszont talán mégis csak meglepő volt, hogy rögtön az első meccsükön, a nagy csoportfavorit Borussia Dortmund ellen is álomszerűen kezdtek. Már a 6. percben megvolt nekik az előny: Correa passza után az örökifjú Immobile érkezett és tavalyi olasz gólkirályként bizonyította, nem csak hazájában veszélyes. Mindezek után pedig tovább mélyült a gödör a németek számára: a 23. percben egy szöglet tévedt be Hitz kapujába, ami már 2-0-ás olasz fölényt jelentett.

A németek játékából mondhatni hiányzott az átütő erő és hát ha egy olasz csapat meg akar úszni egy mérkőzést kapott gól nélkül, akkor nagyon hatékonyak tudnak lenni védekezésben. Úgy is volt, hogy lehúzhatják a rolót – egészen a 71. percig. Ekkor ugyanis a csereként beállt Reyna hozta fel a labdát és játszotta meg Haalandot, a norvég pedig őrületesen nagy lövést eresztett meg, amit Strakosha egyszerűen nem védhetett. Volt azonban válasz erre 5 percen belül: Immobile ezúttal a gólpasszt adta, a befejező pedig Akpa Akpro volt. 3-1 a vége a Lazio javára.

Lazio – Borussia Dortmund 3-1 (2-0)
Helyszín:
 Stadio Olimpico (Róma); Vezette: Turpin (FRA)
Gólszerzők: Immobile (6.), Hitz (23. – öngól), Haaland (71.), Akpa Akpro (76.)
Sárga: Alberto, Starkosha ill. Reyna, Delaney
Kiállítás: – ill. –

 

Lazio: Strakosha – Acerbi, Luiz Felipe (Hoedt), Gabarron – Fares, Alberto (Parolo), Lucas Leiva, Milinkovic-Savic (Akpa Akpro), Marusic – Immobile (Caicedo), Correa (Muriqi). Vezetőedző: Simone Inzaghi.

Borussia Dortmund: Hitz – Delaney, Hummels, Piszczek (Brandt) – Guerreiro, Witsel, Bellingham (Reyna), Meunier – Reus (Reinier), Haaland, Sancho. Vezetőedző: Favre.

 

 

A másik mérkőzésen akadt történés bőven és az izgalmak terén is bővelkedtünk. Habár az első félidő első fele nem lett túl emlékezetes, a szünet előtt már kezdtek egyre többször veszélyeztetni a csapatok. A fordulás után aztán teljesen beindult a meccs. Teljesen kiegyenlített volt a játék és rengeteg helyzetet láthattunk mindkét oldalon. A vezetést pedig a vendégek szerezték meg a 63. percben Dennis révén – innentől pedig a Zeniten volt a sor, hogy villantson.

Több komoly lehetőségük is volt, végül azonban egy távoli lövés hozta meg az áttörést számukra. A 74. percben ugyanis Dejan Lovren úgy 30 méterről lőhetett zavartalanul, a labda pedig először a kapufát találta el, onnan pedig a vetődő kapus hátát – majd a kapuban pihent meg a játékszer. A találatot végül az amerikai Ethan Horvath öngóljának adták. A hajrá parádésra sikerült, de úgy nézett ki, (megérdemelt) döntetlen lehet a vége. A 93. percben azonban egy gyönyörű passzjáték végén de Ketelaere köszönt be, így a Brugge 2-1-re nyerni tudott Oroszországban. Ez pedig hatalmas skalp nekik, megharcoltak érte.

Zenit – Club Brugge 1-2 (0-0)
Helyszín:
 Gazprom Aréna (Szentpétervár); Vezette: Bastien (FRA)
Gólszerzők: Dennis (63.), Horvath (74. – öngól), de Ketelaere (93.)
Sárga: Lovren ill. Clinton Mata, Dennis, Rits, Vanaken
Kiállítás: – ill. –

 

Zenit: Kerzhakov – Krugovoy, Rakitsky, Lovren, Karavaev – Driussi (Mostovoy), Ozdoev (Erokhin), Barrios, Kuzyayev (Wendel) – Dzyuba, Azmoun. Vezetőedző: Semak.

Club Brugge: Horvath – Sobol, Ricca, Mechele, Lourenco – Rits, Vaneken, Vormer – de Ketelaere, Dennis (Badji), Diatta (Lang). Vezetőedző: Clement.

 

 

 

Az F-csoport állása egy forduló után