Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Januárban távozhat az Inter mellőzöttje – sajtóhír

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az Inter csapatánál csak részfeladatokat kapó klasszis irányító januárban a klubváltás mezejére léphet…

A Calciomercato várakozásai szerint az Inter csapata januárban tovább adhatja egy évvel ezelőtti be nem vált igazolását, Christian Eriksent, mivel ez idő alatt kizárólag epizódszerephez jutott a milánói klub soraiban.

A 28 éves dán kiválóság lejáró szerződését megelőzően, múlt januárban mindössze 27 millió euró ellenében igazolt át a Tottenham csapatától a Nerazzurrihoz. Eriksen 2013 óta állt a Spurs alkalmazásában, korábban hosszú éveken át vezető szerepet töltött be, összességében 304 mérkőzésen 69 gólt szerzett a csapat színeiben, azonban hosszas huzavona végén végül nem volt hajlandó új szerződést kötni a londoniakkal, és a távozás mezejére lépett. Az Internél azonban nem találták meg a helyét, Antonio Conte a kezdőcsapatban csak elvétve számol vele, és már közölte a klubvezetéssel, hogy szívesen túladna rajta.

Eriksen a milánói egylet színeiben az elmúlt idény második felében 26 mérkőzésen lépett pályára, többségében csereként, míg az új szezonban ötből négy bajnokin játszott, kezdő pedig csak kétszer volt.

Az olasz sajtó általános vélekedése szerint januári leigazolására a Paris Saint-Germain csapata tekinthető a legnagyobb favoritnak.