Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fulham: az olasz bajnokságból igazolnának gólvágót – sajtóhír

A “Fehérek” botrányosan kezdték a Premier League szezonját, így további erősítéseket terveznek, ráadásul komoly nevek vannak a kalapban.


Olasz sajtóinformációk szerint a Fulham a Napolitól távozófélben lévő támadót, Arkadiusz Miliket igazolnák le, hogy kiharcolják a bennmaradást a következő idényre is. Már a nyári átigazolási piac bezárta előtt szerették volna őt szerződtetni, azonban ez akkor nem jött össze, így januárban újra próbálkoznának.

A lengyel támadót 2021-ig köti szerződés a nápolyi alakulathoz, éppen ezért is válna meg tőle a Azzurri, hogy még egy kevés pénzt lássanak belőle, továbbá a vezetőedző, Gennaro Gattuso sem tart már rá igényt. A Napoli már 10 millió euró ellenében is túladna rajta, amelyet a hírek szerint több klub is megadna érte, ugyanis Angliából és Olaszországból is több érdeklődő van iránta, de nem olyan elszántak, mint a Fulham.

A Londoni együttes a bajnokságban 8 mérkőzésen mindössze 7 gólt szerzett, ezért is szeretnének mindenképpen egy gólérzékeny csatárt szerződtetni januárban. A Fulham egy győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel a 17. pozíciót foglalja el az angol élvonalban.

Milik 2016-ban igazolt a Napolihoz az Ajaxtól 32 millió euró ellenében, azóta 122 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, amelyeken 48 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.