Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német Kupa: Szalai kihagyta a büntetőt, kiesett a Mainz

A legjobb 16 közé jutás volt a tét a Német Kupában, ahol kedden már a legtöbb nagy csapat letudta a maga mérkőzését – ugyanakkor további hatot rendeztek szerda este is.

Kezdésként rögtön említést kell tegyünk az idei kupasorozat egyik nagy szenzációjáról: a negyedosztályú Essen fordulatos meccsen, 3-2-re nyerni tudott a második vonalban szereplő Düsseldorf ellen. Nem tudni meddig juthatnak majd a későbbiek során, de ők már most messze túlszárnyaltak minden előzetes elvárást.

Az élvonalbeli csapatok közül a Wolfsburg könnyedén 4-0-al ment tovább – többek között Weghorst duplájának is köszönhetően. A Werder Bremen is simán vette az akadályt, ők 3-0-al múlták felül a Hannovert. A Stuttgartnak már nehezebb dolga volt, hiszen ők a szintén bundesligás Freiburggal játszottak – egy góllal azonban végül övéké lett a győzelem. Sallai Roland a vendégeknél nem lépett pályára.

Kető mérkőzés csúszott sokat az este folyamán: a Mainz és a Wehen is büntetőkre kényszerült. Előbbi meccsén Szalai Ádám úgy nézett ki, hogy pályára sem fog lépni, ezzel szemben a 106. percben becserélték őt a büntetőpárbajra. Ő futott neki az elsőnek, de sajnos elhibázta a magyar támadó (ahogy a többi csapattársa is), a Mainz pedig kiesett végül a Bochum ellen. A vendégeknél egyébként Novothny Soma nem került becserélésre. A Wehen és a Regensburg ütközetéből a másodosztályú vendég csapat jött ki győztesen.

A 16 közé jutásért vívott mérkőzések:

Kedd:
Augsburg – Leipzig 0-3
Hoffenheim – Greuter Fürth (II.) 2-3 – büntetők után
Köln – Osnabrück (II.) 1-0
Ulm (IV.) – Schalke 04 1-3
Braunschweig (II.) – Borussia Dortmund 0-2
Dresden (III.) – Darmstadt (II.) 0-3
Elversberg (IV.) – Mönchengladbach 0-5
Union Berlin – Paderborn (II.) 2-3

Szerda:
RW Essen (IV.) – Düsseldorf (II.) 3-2
Wolfsburg – Sandhausen (II.) 4-0
Hannover 96 (II.) – Werder Bremen 0-3
Mainz – Vfl Bochum (II.) 2-3 – büntetők után
Vfb Stuttgart – Freiburg 1-0
Wehen (III.) – Regensburg (II.) 0-1 – büntetők után

Később játsszák:
Január 12.: Leverkusen – Frankfurt
Január 13.: Kiel – Bayern München