Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Ismét a Manchester United portugálja lett a hónap legjobbja!

Az angol bajnokságban (Premier League) megválasztották december hónap legjobbját. Az elismerést ismét a Manchester United futballistája, Bruno Fernandes gyűjtötte be, akinek ez volt a 4. ilyen díja 2020-ban.

Rekordot döntött Bruno Fernandes. A Manchester United portugál sztárját ugyanis 4. alkalommal választották meg a hónap játékosának 2020-ban. A középpályást januárban szerezték meg a “Vörös Ördögök”, neki pedig nagyon gyorsan ment a beilleszkedés, hiszen februárban már begyűjtötte az első hónap játékosa címét. Ezt követte még júniusban, novemberben és most decemberben is egy újabb elismerés. Ezzel Fernandes lett az első futballista akit egy éven belül négyszer is ezzel a címmel illetnek, korábban erre még senki sem volt képes a díj 1994-es létrejötte óta. A 26 esztendős játékos decemberben 6 bajnokin 3 góllal és 4 gólpasszal járult hozzá csapata sikereihez.

Bruno Fernandes a 4 díjazásával olyan neveket ért be, mint Dennis Bergkamp, Cristiano Ronaldo, Thierry Henry, Frank Lampard, Paul Scholes, Alan Shearer vagy Jamie Vardy. A rekordot Sergio Agüero tartja 7 ilyen trófeával.