Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: újabb akadályok a sztárkapus új szerződése körül – sajtóhír

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az AC Milan hiába akarja meghosszabbítani első számú kapusa évad végén lejáró szerződését, annak ügynöke csak minél kedvezőbb feltételek mellett hajlandó elkötelezni a klub mellett védencét…

 

La Gazzetta dello Sport információi szerint Gianluigi Donnarumma és az AC Milan között a tárgyalások továbbra sem haladnak zökkenőmentesen a kapus szerződésének megújításával kapcsolatban.

Az olasz szaklap ugyanis úgy tudja, hogy a kapus ügynöke, Mino Raiola az új szerződésben mindenképpen kifejezetten alacsony, 40 millió eurós kivásárlási árat szeretne rögzíteni, ami a klub számára érthető módon nem lenne túl kedvező. Néhány héttel ezelőtt még arról szólt a fáma, hogy a Rossoneri 5 éves kontraktust ajánlott évi 7.5 millió eurós gázsival, ügynök azonban legfeljebb egy vagy két év újítaná meg védence szerződését, hogy a gazdasági helyzet remélt talpra állása után új ajánlatokat hallgathasson meg.

Most tehát Raiola egy újabb próbát tenne arra, hogy Gigiót mielőbb másik csapathoz vigye. Mint ismeretes, az ügynöknek már régóta feltett szándéka, hogy a tehetséges kapust Angliába vigye, ahonnan már több klub évek óta élénken érdeklődik iránta, csakúgy mint PSG alakulata.

A még mindig csak 21 esztendős Donnarumma az évek során már többször eljátszott a távozás gondolatával, de egyelőre maga is maradni szeretne a csapatnál, és nehéz lenne elképzelni, hogy pont akkor hagyná el ingyen a klubját, amikor életében először 2021 őszétől nagy eséllyel kipróbálhatná magát a Bajnokok Ligájában is a csapat színeiben. Így alighanem valószínűsíthető, hogy valamilyen formában hamarosan megállapodás születhet a kapus új szerződéséről.

Donnarumma fiatal kora ellenére már a hatodik szezonját tölti az AC Milan első számú kapusaként, eddigi karrierje során 230 tétmérkőzésen védhette a patinás milánói egylet kapuját.