Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Budapesten tett nagy lépést a Man. City a negyeddöntő felé! – Videóval!

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Manchester City  az odavágón magabiztosan nyert a Borussia Mönchengladbach ellen.

Pep Guardiola 2021-ben minden meccsét megnyerő csapata a ‘Gladbach ellen is folytatni akarta pazar sorozatát, bízva abban, hogy a vírushelyzet okán Puskás Arénában rendezett találkozón akár nagy lépést is tehet a továbbjutás felé. Jól is kezdett a City, az első percektől kontrollálni igyekezett a találkozót a manchesteri csapat. Az angol-fölény a félidő közepére érett góllá, amikor is Bernardo Silva szerezte meg a vezetést egy közeli fejessel. (0-1)

Az első angol-gól után minden ott folytatódott, ahol abbamaradt: a City birtokolta a labdát, a ‘Gladbach próbálkozott ugyan becsülettel, de érezhető volt az angolok nagy fölénye.

A 65. percben újfent a fejjátékával jeleskedett Bernardo Silva, aki Gabriel Jesust szolgálta ki egy visszafejelt labdával. (0-2)

Pep Guardiola csapata két gólos előnyben már nem igazán akart felesleges kockázatot vállalni, miközben az Ederson kapujára szinte veszélytelen németek a 90. percben dolgoztatták meg először a brazil kapust: Ekkor a csereként beszálló Hannes Wolf léphetett ki Rodri eladott labdájával, ám nem teljesen a sarokra helyezett, életerős labdájára a City hálóőre oda ért – Ederson könnyen lehet, hogy egyetlen védésével a negyeddöntőbe ‘védte’ csapatát, hiszen nehéz elképzelni, a Budapesten látott Mönchengladbach fordítani tud majd az Etihadban (…)

Roppant magabiztosan, ebből adódóan megérdemelten nyerte meg a párharc első meccsét Guardiola csapata.

Mönchengladbach – Manchester City 0-2 (0-1)
Puskás Aréna, Vezette: Soares Dias (portugál)
Gólszerzők: Sterling (29.), G. Jesus (65.)
Sárga lap: –
Piros lap: –

Mönchengladbach: Sommer – Elvedi, Zakaria, Ginter – Bensebaini, Hofmann (Wolf, 87.), Kramer, Neuhaus, Lainer (Lazaro, 63.)- Plea (Thuram, 63.), Stindl (Embolo, 74.). Vezetőedző: Marco Rose

Man. City: Ederson, Cancelo, Laporte, R. Dias, Walker – Gündogan, Rodri, Foden (F. Torres, 80.) – Sterling (Mahrez, 69.), G. Jesus (agüero, 80.), B. Silva. Menedzser: Pep Guardiola