Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Svédországban folytatja pályafutását Marek Hamsík! – Hivatalos

Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, miszerint Svédországba, az IFK Göteborg együtteséhez igazol a Napoli korábbi sztárja, Marek Hamsík. A szlovák futballista augusztusig szóló szerződést írt alá.

A svéd bajnokságban szereplő IFK Göteborg a mai nap folyamán bejelentette, hogy leigazolták Marek Hamsíkot. A szlovák futballista a Dalian Pro együttesét hagyta ott a svéd gárda kedvéért. A középpályás elmondása szerint azért tért vissza Európába, hogy erősebb ligában edződjön, így nagyobb hasznára tudjon lenni nemzeti csapatának. A 126-szoros válogatott futballista az alábbiakat mondta a bejelentés után:

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Pozitív meglepetésként ért, hogy milyen profi körülmények vannak itt. Alig várom, hogy találkozzak a csapattársaimmal és megkezdjük a közös munkát. Ahogy azt mindenki tudja, rövid távú szerződést írtam alá, de azt megígérem, hogy mindent megteszek a klub sikereiért.

Hamsík 2021 augusztusáig szóló szerződést írt alá a Göteborggal. A hírek szerint a svéd alakulat további erősítéseket tervez, hogy a következő idényben elhódítsák a bajnoki címet.