Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
A Spanyolországban népszerű El Larguero című, sporttal foglalkozó rádióműsírban elhangzottak szerint Joan Laporta közel sem biztos, hogy Ronald Koeman mellett dönt majd a folytatást illetően (…)
(…) Ugyanis felmerültek a hírek, melyek szerint Laporta bármennyire is tiszteli és nagyra tartja Ronald Koemant, akár mint a Barca korábbi játékosát, akár mint edzőt, nagyon szimpatizál Julian Nagelsmann-nal.
Az RB Leipzig német trénerének munkásságával kis túlzással fél Európa szimpatizál, látva azt, amit elért a lipcseiekkel, nem véletlen, hogy Laporta noteszéba is bekerülhetett Nagelsmann neve.
A 33 esztendős szakember szerződése 2023-ig szól Lipcsében, így a Barca számára amennyiben valóban Nagelsmannt szeretné leigazolni, nem csupán a német trénerért kellene anyagi áldozatot hozni, de a jövő nyárig szerződéssel bíró Ronald Koeman sem távozhatna üres kézzel a Camp Nouból.
Persze mindez jelenleg csak feltételezés, ahogyan Koeman már megfogalmazta, az ő jövőjét illetően sok múlik még a szezon végi eredményeken – Egy rossz szezonzárás, és egészen biztos, hogy újra találkozhatunk majd Julian Naglesmann nevével!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere