Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést hosszabbított spanyol hátvédjével a PSG! – Hivatalos

A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttese hivatalos fórumain jelentette be, hogy szerződést hosszabbított spanyol hátvédjével, Juan Bernattal. A 28 esztendős futballista 2025-ig kötelezte el magát.

Noha sokáig kérdéses volt, végül szerződést hosszabbított Juan Bernattal a Paris Saint-Germain gárdája. A spanyol futballista korábbi kontraktusa a mostani szezon végén járt volna le, ezt toldották meg most 4 évvel, tehát 2025 június 30-ig. A balhátvéd az alábbiakat mondta a hivatalos bejelentés után:

Nagyon boldog vagyok, hogy meghosszabbítottuk a szerződésem. Mindig hangsúlyoztam, hogy jól érzem magam itt, és szerettem volna a továbbiakban is itt folytatni, szóval elképesztően örülök, hogy ma aláírtam a szerződést. Alig várom, hogy folytassuk a közös munkát, mert úgy érzem, hogy nagy dolgokra vagyunk hivatottak.

Bernat 2018 nyara óta erősíti a PSG alakulatát. A klub színeiben 76 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett. A párizsiakkal eddig összesen 6 trófeát nyert. Piaci értékét 16 millió euróra teszi a mértékadó transfermarkt.