Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: a Barca után a Real is tárgyal a sztárcsatár átigazolásáról! – sajtóhír

Az átigazolásokkal foglalkozó olasz újságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, Erling Haaland ügynöke Mino Raiola a spanyol fővárosba utazott, hogy tárgyalhasson a Real Madrid vezetőségével a norvég játékosról – mindezt rögtön azután, hogy a katalánok elnökével, Joan Laportával is találkozott.

A megbízható forrás szerint a tárgyalások egyelőre nem jelentenek sokat a transzfer végső kimenetelét illetően, ugyanis Raiola Erling édesapjával, Alf-Inge Haalanddal egyetemben a Premier League-klubok érdeklődését is meg fogja hallgatni a következő hetekben: legyen szó a Manchester Cityről vagy éppen a Chelsea-ről.

Ami biztosra vehető az az, hogy a sztárklubok közötti harc hosszú és óriási lesz Haaland játékjogáért, aki jelenleg a Borussia Dortmund színeiben készül, többek között éppen a ManCity elleni Bajnokok Ligája-párharcra.

Az ügynek egyáltalán nem lesz egyszerű útja, hiszen a dortmundiaknak 150 millió eurós ár alatt eszük águkban sincs megválni legféltettebb kincsüktől. Haaland 75 milliós kivásárlási záradéka jövő nyáron aktiválódna, Raiola ezért is sürgetheti a klubváltást.