Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Hollandiából érkezhet Wijnaldum utódja! – sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese a nyári átigazolási időszakban Teun Koopmeinerst szeretné megszerezni. A 23 esztendős középpályást a távozófélben lévő Wijnaldum utódjául szánják.

Továbbra sincs hivatalos bejelentés Georginio Wijnaldum ügyében. A Liverpool középpályásának az idény végén lejár a szerződése. A lehetséges opciók között szerepel egy új kontraktus aláírása, de a hírek szerint a PSG és a Barcelona is szeretné magának megkaparintani a holland futballistát. A Calciomercato legfrissebb beszámolója alapján a “Vörösök” már felkészültek arra az eshetőségre, hogy Wijnaldum az idény végén elhagyja a csapatot és már ki is nézték az utódját, aki nem más, mint az AZ Alkmaar játékosa, Teun Koopmeiners.  A 23 esztendős futballista hatalmas munkabírással rendelkezik, ami alapkövetelménynek számít Jürgen Klopp rendszerében. Koopmeiners ebben a szezonban 37 mérkőzésen kapott szerepet, amelyből 36-ot végig a pályán töltött, egyedül a Willem II elleni mérkőzésen kellett idő előtt az öltözőbe vonulnia, miután az 5. percben kiállították.

Koopmeiners 2017 nyarán került fel az Alkmaar felnőttei közé. A klub színeiben eddig 147 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 43 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2023 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 17,5 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.