Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: elképesztő, nyolcgólos meccset nyert meg a Lazio – videóval

Az olasz bajnokság 31. fordulójában találkozott egymással a Lazio és a Benevento, és egy igen gólgazdag mérkőzést játszottak. A fővárosiak meg sem álltak öt gólig, de a vendégcsapat is remekül futballozva három találattal fejezte be a találkozót. 

A hazaiak már az 5. percben eltalálták a kapufát Correa fejese után, a kipattanót pedig Immobile nem tudta belőni. Végül a 10. percben szerezték meg a vezetést egy öngóllal, amikor Depaoli felszabadítása után a labda a saját kapujába pattant. A 20. percben lőtték meg a második találatukat, ekkor Milinkovic-Savic passza után Immobile előzte meg a védőket, majd a kapu bal oldalába lőtt. A 35. percben ráadásul Montipo szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető még egy büntetőt is ítélt a Laziónak. Correa állt a labda mögé, aki magabiztosan lőtt a kapus mellett a hálóba, ezzel megszerezve csapata harmadik gólját. A Benevento azért még az utolsó percben szépíteni tudott, miután Roberto Insigne passzát Marco Sau váltotta gólra.

A második félidőt is nagyon jól kezdte a Lazio, mivel már a 48. percben gólt szerzett: Correa lőtte kapura a labdát, amit Montipo akart volna védeni, de a labda a hálóba pattant róla. Az 55. percben ráadásul újabb tizenegyest kapott a Lazio, amihez most Immobile állt oda elvégezni, viszont az olasz támadó nagyon rosszul lőtte, így a kapus könnyedén védte. A 62. percben újabb büntetőt láthattunk, ezt azonban most a Benvento kapta. Viola állt oda a tizenegyesponthoz, és a labda védhetetlenül vágódott Pepe Reina mellett a jobb alsó sarokba. Ez meghozta a vendégek kedvét a játékhoz, és a 66. percben ismét betaláltak Lapadula révén, de les miatt később érvénytelenítették a találatot. Több helyzete is volt a vendégeknek, és végül a 85. percben tudtak szabályos gólt lőni: Viola szöglete után Glik ugrott a legmagasabbra a kapu előtt, és egyenesen a bal felső sarokba fejelt. Szorult a hurok a Lazio nyaka körül, de végül megnyerték az idegek csatáját, és a 96. percben lezárták a mérkőzést egy ötödik találattal: remek labdát kapott Immobile, akinek a kontra végén már csak a tehetetlen kapus mellett kellett ellőnie a hálóba a játékszert.

Lazio – Benevento 5-3 (3-1)
Gólszerzők: Deapolo (10. – öngól), Immobile (20. 90+6.), Correa (36. – büntetőből), Montipo (48 – öngól) ill. Sau (45.), Viola (62.), Glik (85.)
Sárga lap: Akpa Akpro (70.), Parolo (90+3.) ill. Montipo (35.), Schiattarella (50.), Glik (53.)
Kiállítás: – ill. –

A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Sampdoria – Hellas Verona 3-1
Crotone – Udinese 1-2
Sassuolo – Fiorentina 3-1
Cagliari – Parma 4-3

Vasárnap:
AC Milan – Genoa 2-1
Atalanta – Juventus 1-0
Bologna – Spezia 4-1
Lazio – Benevento 5-3
18:00 Torino – AS Roma (tv: Digi Sport 1)
20:45 Napoli – Inter (tv: Digi Sport 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: