Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést hosszabbított kulcsemberével a PSG! – Hivatalos

A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttese hivatalos fórumain jelentette be, hogy Keylor Navas 2024-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

Keylor Navas 2019-ben 15 millió euróért érkezett a Paris Saint-Germain együtteséhez. Azóta kiderült, hogy a klub az egyik legjobb igazolását hajtotta végre, hiszen Navas kimagasló teljesítményt nyújt hétről-hétre a csapatban. Ezt háláta meg a klub egy szerződéshosszabbítással, amit a mai nap folyamán jelentettek be. Navast 2023 nyaráig kötötte kontraktusa a párizsi csapathoz, amelyet egy évvel megtoldottak. A kapus az alábbiakat mondta a hivatalos bejelentés után:

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült hosszabbítanom. A klub hisz bennem, ez pedig mindennél fontosabb. Igyekszem minden egyes alkalommal a tőlem telhető legtöbbet megtenni a csapatért. Mindent elkövetek azért, hogy még hosszú évekig a klub segítségére legyek.

Navas a csapat színeiben eddig 72 alkalommal lépett pályára, amelyekből 36-ot kapott gól nélkül hozott le. Érkezése óta 4 trófeát nyert a párizsi alakulattal, valamint tavaly eljutottak a BL döntőjéig. A Bajnokok Ligájában ebben a szezonban is még versenyben van csapata, miután a legjobb nyolc között a címvédő Bayern Münchent ejtették ki, többek között Navas nagy bravúrjainak köszönhetően.