Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: simán nyert a Spurs a sereghajtó ellen

A Ligakupa kudarc után, a bajnokságban folytatta a harcot a nemzetközi kupa indulásért a Tottenham. A Spursre egy kötelező győzelem várt a tök utolsó Sheffield ellen.

Az ideiglenesen kinevezett Ryan Mason együttese végig nagy nyomás alatt tartotta a vendég csapatot. A jég a 36. percben tört meg, amikor Aurier emelte be a védők mögé a labdát, amit Gareth Bale tett el a kapujából kirontó Ramsdale mellett 1-0!
Bale Mason második PL-meccsén is betalált, ez volt a szezonban a hetedik bajnoki gólja és karrierje során az 50. gólja a Premier League-ben. Az első félidőben több gól, már nem született.

A második játékrészben sem állt le a Spurs. Az 51. percben Son talált be, azonban les miatt elvették a találatát. 10 perccel később egy gólpasszal vigasztalódhatott a koreai, a gólszerző ismét Bale volt 2-0!
Nem állt le a Spurs és nem állt le Bale. A 69. percben ismét Aurier passza után szerzett gólt a walesi 3-0! Több mint 8 év után szerzett ismét mesterhármast a PL-ben Bale, akkor az Aston Villa volt az ellenfél.
A 77. percben egy szép tekerés után, Sonnak is összejött a gól 4-0!

Végül a Tottenham simán hozta a kötelező győzelmet.

Tottenham Hotspur – Sheffield United 4-0 (1-0)
Helyszín: London, Tottenham Hotspur Stadion Vezette: A. Marriner
Gólszerzők: Bale (36., 61., 69.), Son (77.) ill.

A forduló eddigi eredményei és további menetrendje:

Péntek:
Southampton – Leicester City 1-1

Szombat:
Crystal Palace – Manchester City 0-2
Brighton – Leeds 2-0
Chelsea – Fulham 2-0
Everton – Aston Villa 1-2

Vasárnap:
Newcastle – Arsenal 0-2
Manchester United – Liverpool Elhalasztva
Tottenham – Sheffield 4-0

Hétfő:
19:00: West Brom – Wolverhampton
21:15: Burnley – West Ham

A Premier League állása

A góllövőlista élmezőnye