Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magánéleti válságáról vallott a brazilok egykori zsenije

Az egykori zseniális brazil labdarúgóról köztudott volt, hogy súlyos magánéleti problémákkal küzdött, a minap egy interjú keretein belül saját maga adott tájékoztatást a történtekről…

 

A brazil sajtóban adott interjúban az egykori 48-szoros brazil válogatott Adriano karrierje legsötétebb időszakáról vallott kendőzetlen őszinteséggel:

“Miután édesapám elhunyt, soha nem tudtam úgy szeretni a futballt, mint azelőtt. Ő imádta a labdarúgást, így én is. Ez ilyen egyszerű volt. Ez volt a végzetem, hiszen amikor játszottam, akkor a családomért tettem azt. Apám halála után már semmi sem volt ugyanaz. Az óceán másik oldalán voltam Olaszországban a családomtól távol, s egyszerűen nem tudtam megbirkózni a helyzettel. Teljesen depressziós lettem, így sokat ittam. Nem akartam edzeni, s ez nem az Inter hibája volt. Egyszerűen csak hazamentem volna.”

A jelenleg 39 éves egykori támadó 2004 és 2009 között töltötte karrierje legszebb éveit az Inter csapatában, később hazájában több különböző csapatban is szerencsét próbált, de megközelíteni sem tudta korábbi formáját, így végül aktív pályafutása 2016-ban dicstelen véget ért.