Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Alexis Sánchez visszatérhet Spanyolországba – sajtóhír

A legfrissebb spanyol sajtóbeszámolók szerint a spanyol bajnokság (La Liga) élcsapatának számító Sevilla együttese készül nyáron leigazolni az olasz bajnok Interben játszó rutinos szélsőt…

(Photo by Emilio Andreoli – Inter/Inter via Getty Images)

A katalán Sport információi szerint a Sevilla csapata a nyári átigazolási időszak során meg fogja kísérelni az Inter rutinos chilei támadója, Alexis Sánchez megszerzését.

A 32 éves szélső ugyan jó darabig kizárólag epizódszereplő volt a Nerazzurrinál, azonban a tavalyi kényszerszünet utáni folytatásban egyre meggyőzőbben teljesített, amikor a sűrű meccsprogram révén több lehetőséghez jutott a rotáció évén. Az elmúlt Serie A-s szezon végére 22 pályára lépés alatt 4 gólt és 9 előkészítést számlált, így az Inter végleg megszerezte őt a Manchester United csapatától. A 2020-2021-es bajnoki idényt 30 fellépés alatt hét találattal zárta.

Sánchez annak idején 2006-ban az Udinese hívására szerződött Európába, 2011 és 2014 között pedig a Barcelona játékosa volt. Ezt követően szerződött a szigetországba, ahol az Arsenal együttesénél eltöltött négy esztendőt követően került 2018-ban a Manchester Unitedbe, ám a két év alatt többet volt sérült, mint egészséges, mindössze 32 PL-meccsen jutott szóhoz.