Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzősors: Filippo Inzaghi ismét a másodosztályba készül – sajtóhír

Egybehangzó olasz források szerint eldőlni látszik, hogy a Benevento csapatától a kiesés után elköszönő Filippo Inzaghi melyik csapatnál készül legközelebb munkát vállalni…

(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)

A Sportitalia és a Sky Sport Italia egybehangzó beszámolói szerint a legutóbb a Serie A-ból kieső Benevento gárdáját irányító Filippo Inzaghi mindenben megállapodott a másodosztályú Brescia csapatának vezetőségével, hogy ő legyen a csapat következő vezetőedzője.

A két évvel ezelőtt még élvonalbeli Brescia az elmúlt idényben a másodosztályú rájátszás első fordulójában búcsúzott, az idény közben kinevezett Pep Clotet azonban nem volt hajlandó folytatni a munkát a csapat kispadján, így a lomardiai klub vezetése új trénert keres.

A Milan egykori legendás gólvágója két éven át irányította a “boszorkányokat”, vezetésével az előző szezonban toronymagasan megnyerték a másodosztályt. A második évben azonban hiába álltak sokáig a középmezőnyben, a szezon második felében teljesen összeomlottak, és végül kiestek a Serie A-ból, így neki is távoznia kellett.

A 47 éves tréner 2012-ben a Rossoneri korosztályos csapatainál kezdte edzői pályafutását, majd Inzaghi a 2014-2015-ös szezonban az első csapatot is irányíthatta, kevés sikerrel. 2016 nyarától két éven trenírozta a Veneziát, amely irányításával feljutott a harmadosztályból a másodosztályba (idén pedig nélküle már a Serie A-ba is), ahonnan az első osztályú Bologna vitte el, de idő előtt távozott.