Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EURO 2020: Christian Eriksen a kórházból üzent!

Mint ismert, az Európa-bajnokság B-csoportjában rendezett Dánia-Finnország találkozó első félidejének végén Christian Eriksen összeesett a pályán. A dán karmester életét végül sikerült megmenteni, és mostanra már üzenni is tudott az ügynökén keresztül.

(Photo by Lars Ronbog / FrontZoneSport via Getty Images)

A 29 esztendős dán futballista állapotáról napról-napra egyre jobb hírek érkeznek. A mérkőzés után például már viccelődött csapattársaival, ami nagy megkönnyebbülést okozott a játékostársak körében. A mai nap folyamán pedig az ügynökén keresztül már az egyik olasz lapnak, a La Gazzetta dello Sportnak is üzent. A 109-szeres válogatott játékos nagyon hálás azoknak, akik megmentették az életét, ugyanakkor szeretné megérteni, hogy miért történt ez vele.

Köszönöm, nem adom fel! Már jobban vagyok, de szeretném megérteni, hogy mi történt velem. Mindenkinek szeretném megköszönni, amit értem tettek.

Mint arról beszámoltunk, a dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen sem tudta megmondani, hogy mi okozhatta Eriksen esetében a szívmegállást, mivel semmilyen korábbi előzménye nem volt ennek. Hozzátette, hogy a lényeg az, hogy ismét dobog a szíve, és minden rendben van vele.