Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eltörli az egyik legmegosztóbb szabályát az UEFA! – Hivatalos

A mai nap folyamán az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy az általa rendezett nemzetközi kupasorozatokban eltörli az idegenben lőtt gólokról szóló szabályt.

A 2021/22-es szezontól már nem lesz érvényes az idegenben lőtt gól szabálya az UEFA égisze alatt rendezett versenysorozatokban, tehát a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. Ezeken kívül a női és az utánpótlás-sorozatokban is eltörölték ezt a szabályt, amelyet először az 1965/66-os idényben vezettek be. Az idegenben lőtt gólokat a nemzetközi kupasorozatok egyenes kieséses szakaszában vették figyelembe az oda-visszavágós párharcok során, és egyenlő gólszámú állásnál az a csapat jutott tovább, amelyik többször talált be vendégként a párharc alatt. Ez a szabály a 2021/22-es idénytől már nem lesz érvényben, helyette kétszer tizenöt perces hosszabbítás jön, ha a két csapat például 3-3-as összesítésre áll, és ha az extra ráadásban sem születik döntés, akkor büntetőpárbaj következik.

A tavalyi BL szezonban a Juventus (2-2 Porto) és a címvédő Bayern München (3-3 PSG) is azért búcsúzott a sorozattól, mert ellenfele több gólt lőtt idegenben. A következő kiírástól tehát hasonló esetben már hosszabbítás következne, majd ha szükséges, akkor büntetőkkel döntenék el a továbbjutó kilétét.