Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette új kapusát az Atalanta – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) évek óta a közvetlen élmezőnyhöz tartozó Atalanta gárdája a pénteki napon új kapus érkezéséről számolt be…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Az Atalanta együttese a péntek délutáni órákban erősítette meg hivatalos csatornáin keresztül, hogy szerződést kötött az Udinese argentin kapusával, Juan Mussóval, aki a sajtóbeszámolók szerint legalább négy évre írt alá a bergamóiakhoz. A jeles olasz szakértő Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy 20 millió euró körüli összeg ellenében valósult meg a klubváltása.

A 27 éves hálóőr az elmúlt három szezonban a Friuiani első számú kapusa volt, 102 bajnoki mérkőzésen védhette csapata kapuját. Az utóbbi időszakban több élcsapattal is hírbe hozták őt, az Orobici mellett a bajnoki Inter is komolyan érdeklődött a leigazolása iránt. Európába szerződése előtt hazájában a patinás Racing Club együttesében nevelkedett, 2016 és 2018 között szerepelt az első csapatban.

Musso 2019-ben debütált az argentin válogatottban, jelenleg pedig a Copa Américán tartózkodik az Albiceleste harmadik számú kapusaként.

Mint ismeretes, az Atalanta vezetőségének megromlott a viszonya a korábbi első számú kapus Pierluigi Gollinivel, akinek mielőbb eladására lehet számítani, a rutinos Marco Sportiellót pedig bizonyára inkább csereként képzelik el hosszabb távon.