Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hatalmas szerződést köt kulcsemberével a ManCity! – sajtóhír

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Manchester City hamarosan új kontraktust kínál a brazil válogatott kapusnak, Ederson Moraesnek – tudta meg a rendre jól értesülő The Athletic.

(Photo by Matt McNulty – Manchester City/Manchester City FC via Getty Images)

A 27 esztendős hálóőr ritkaszámba-menő, hétéves szerződést köthet a Premier League címvédőjével. Ederson tehát 2028 nyaráig írhat alá a manchesteriekkel, ami azt jelentené, hogy összesen 11 szezont töltene el a klubnál.

Ederson 2017-ben csatlakozott Pep Guardiola alakulatához, méghozzá a katalán mester kifejezett kérésére. Azóta a ManCity többek között három bajnoki címet is nyert, a legutóbbi idényben a Bajnokok Ligája döntőjébe is bejutott.

A Benfica egykori portása az eddigiekben minden sorozatot figyelembe véve 192 találkozón viselte a City mezét, ebből 95 alkalommal érintetlen maradt a hálója. Ederson teljesítménye kiegyensúlyozott, a PL legutóbbi két kiírásában ő lett az aranykesztyűs.