Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést hosszabbított kulcsemberével a Leicester City! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City együttese hivatalos fórumain bejelentette, hogy meghosszabbították Harvey Barnes szerződését.

(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)

Már korábban is téma volt, hogy a “Rókák” szeretnék hosszú távra magukhoz láncolni saját nevelésű játékosukat, Harvey Barnest, aki a ranglétrát végigjárva lett a Leicester egyik nélkülözhetetlen figurája. Barnes szereplt korábban kölcsönben az MK Dons, a Barnsley és a West Brom együttesénél is, majd 2019 januárjától egyre meghatározóbb szerepet töltött be a Leicesternél. A középpálya több posztján is bevethető játékos végül 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá és az alábbiakat mondta a hivatalos bejelentés után:

Hosszú évek óta ennek a csapatnak a kötelékébe tartozom, olyan ez számomra, mintha az otthonom lenne. Egy pillanatig sem kellett gondolkodnom, hosszabbítani akartam a csapattal. Ez a szerződés nagy lökést adhat a számomra így a szezon elején. A csapat éhes a sikerre, szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani az idényben.

Barnes a Leicester színeiben minden sorozatot figyelembe véve eddig 101 alkalommal lépett pályára. Ez idő alatt 21 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. A szerződéshosszabbítás mellett új mezszámot is kapott a szélső, aki innentől kezdve a 7-es mezben fog játszani. Piaci értékét 35 millió euróra teszi a transfermarkt.