Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Riválishoz tart az olasz válogatott csatára – sajtóhír

A legfrissebb helyi sajtóértesülések szerint végleg megpecsételődni látszik az olasz válogatott támadójának sorsa jelenlegi klubjánál…

 

A torinói illetőségű Tuttosport aktuális információi szerint Andrea Belotti nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a Torino csapatával, hanem januárban kedvezményes áron átigazolni készül az AC Milan együtteséhez.

A 27 esztendős gólfelelős klubváltása körül évek óta pletykálnak, de már hat éve erősíti a szebb napokat is látott “bikákat”. Belotti a 2016-2017-es szezon során 26 gólt szerzett, és egy csapásra számtalan európai topcsapat figyelmét vonta magára, azonban azt követő két idényben együttesen sem ért el ennyi találatot (10 és 15), a 2019-2020-as kiírást pedig bár ígéretesen kezdte, a kényszerszünet által keresztül húzott bajnoki szezont végül 16 találattal fejezte be. Az elmúlt idényben 35 fellépésén 13 gólt szállított a bajnokságban, és az olasz sajtó szerint eljött számára az idő, hogy igazi nagy csapatban próbálja ki magát, átigazolására azonban az elmúlt nyáron sem került sor.

Belotti az új kiírás első fordulójában ugyancsak eredményes volt, azóta még egy találkozón lépett pályára, azonban már közel egy hónapja egy kellemetlen sérüléssel bajlódik.