Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Milánón belül válthat klubot a középpályás – sajtóhír

Olasz médiaértesülések szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter középpályása könnyen lehet, hogy hamarosan a városi rivális AC Milan szolgálataiba szegődhet…

(Photo by Tullio M. Puglia/Getty Images)

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja szerint az Inter rutinos középpályása, Marcelo Brozovic jövő nyári megszerzése iránt a városi rivális AC Milan csapata mutat komoly érdeklődést.

A 28 esztendős védekező középpályás már 2015 óta áll a Nerazzurri alkalmazásában, az aktuális idény végeztével lejáró szerződése azonban ezidáig nem került meghosszabbításra, és ahogy haladunk előre, úgy nyílhat egyre nagyobb esély a jövő nyári távozására. Brozovic mindent egybevéve már több mint 250 alkalommal viselhette az Inter szerelését és 24 gólt szerzett a csapat színeiben. Az előző idényben 42, az azt megelőzőben 46 tétmeccsen szerepelt, míg az aktuálisan futó kiírásban mind a hét bajnokin és mindkét BL-mérkőzésen szerephez jutott.

A 67-szeres horvát válogatott Brozovic pályafutása korábbi szakaszában kizárólag hazájában játszott, az Intert megelőzően a Dinamo Zagreb futballistája volt.