Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21: Magyarország tovább csúszott a tabellán

Elúszni látszanak az U21-es EB álmok, Magyarország a tabella negyedik helyére esett a németek elleni vereséget követően.

Nem áll túl rózsásan a magyar válogatott helyzete az U21-es EB-selejtezőn, hiszen míg Izrael meglepetésgyőzelmet aratott felettünk, addig Lengyelország is egy döntetlen harcolt ki a vendégünkként, az előző fordulók alkalmával, azonban a német válogatott ellen sem sikerült szépíteni…

A németek idejekorán, a mérkőzés ötödik percében beköszöntek, ezzel jelezvén, hogy nem véletlenül állnak veretlenül a tabella élén, Schade gólját pedig még 3 másik követte, 3 különböző játékostól, hiszen Tillman mellett Shuranov és Krauss is betalált a magyar védelem ellen, mielőtt Schade maga fejezte be a gólgyártást, egy újabb találatot elsüllyesztve a 90. percben.

A magyarok ugyan szépíteni tudtak, Kiss gólja azonban ahhoz volt elég, hogy a válogatottunk ne maradjon rúgott gól nélkül, így Gera Zoltán együttese újabb helyeket vesztett a tabellán.

A magyar válogatott jelenleg a negyedik helyen tanyázik, a következő mérkőzésük pedig novemberben lesz, a lengyelek vendégeként.

Magyarország – Németország 1-5 (1-2)
Gólszerzők: Kiss (39.) ill. Schade (5. 90.) Tillman (32.) Shuranov (54.) Krauss (66.)
Kiállítás: – ill. –

MAGYARORSZÁG: Hegyi – Varju, Mocsi, Csontos (Csonka, 75.) – Kiss T., Baráth, Szűcs (Bukta, 46.), Szendrei (Csongvai, 83.), Kerkez – Skribek (Komáromi, 75.), Németh A. (Bárány, 75.). Szövetségi edző: Gera Zoltán.

NÉMETORSZÁG: Philipp – Mbom (Beyer, 67.), Bauer, Thiaw (Bella Kotchap, 71.), Katterbach – Keitel (Bätzner, 71.), Stiller – Schade, Tillman (Knauff, 67.), Burkardt – Shuranov (Krauss, 59.).
Szövetségi edző: Antonio Di Salvo.