Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megállapodott húzóemberével a Juventus – sajtóhír

Torinói sajtóinformációk szerint végre valahára megszületett az egyezség a Juventus és lejáró szerződésű kiválósága között a közös folytatásról…

(Photo by Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)

A Tuttosport információi értelmében a Juventus vezetősége megállapodott Paulo Dybala képviseletével az argentin támadó jövő nyáron lejáró szerződésű támadó 2026-ig való meghosszabbítását illetően.

A 27 éves támadó már a hetedik szezonját kezdte a Bianconeri alkalmazásában, de sérülései és formahanyatlása révén az előző idényben kapta a legkevesebb lehetőséget. Dybala a 2020-2021-es kiírásban mindössze 19 bajnokin lépett pályára és négy gólt szerzett a csapat színeiben, de összességében is csak 25 meccsen szerepelt. Egy szezonnal korábban minden sorozatot figyelembe véve 46 meccsen 17 gólt szerzett, 2015-ös megszerzése óta pedig összesen 264 mérkőzésen 106 találatot jegyzett a csapat színeiben. Az új idénybeli első nyolc pályára lépése alatt háromszor volt eredményes.

Bár az utóbbi időben rendszeresen téma volt az eladása, az új szezonra való felkészülést a csapatával töltötte, és maradt a csapatnál. A torinói klubnál azt remélik, hogy mielőbb valóban sikerül egyezségre jutni Dybala képviseletével, ellenkező esetben közelgő lejáró szerződése révén januártól szabadon tárgyalhatna más klubokkal.