Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan, mikor térhet vissza a Milan nagy hiányzója – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) veretlenül hasító AC Milan érzékeny vesztesége a napokban újra edzésbe állt, és reményeik szerint hamarosan élesben is visszatérhet…

 

A MilanNews beszámolói értelmében az AC Milan csuklóműtét után lábadozó első számú kapusa, Mike Maignan a napokban először edzett labdával a sérülése óta. Jelen állás szerint a francia portás a január 6-i, AS Roma elleni rangadóra célozhatja meg a nagy visszatérést.

A 26 esztendős hálóőr a Paris Saint-Germain együttesében nevelkedett, 2012 és 2015 között a B csapat kapuját védte, majd hat éven át a Lille OSC alkalmazásában állt, melynél az utolsó négy szezonban nélkülözhetetlen csapattag lett. Maignan a tavalyi francia bajnok kapuját összesen 180 alkalommal védte 2015-től 2021-ig. Idén nyáron a Rossoneri csapott le a játékjogára.

Maignan a milánóiaknál szintén gyorsan bizonyította megbízhatóságát, a csapat mind a hét bajnokiján és eddig lejátszott két BL-mérkőzésén védett, elvesztése rendkívül érzékeny veszteség volt klubja számára.