Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sergio Ramos rövidesen visszatérhet – sajtóhír

A nyári leigazolása óta harcképtelen rutinos hátvéd a legfrissebb hírek szerint hamarosan végre edzésbe állhat a Paris Saint-Germain csapatánál…

(Photo by Mehdi Taamallah/NurPhoto via Getty Images)

Spanyol és francia sajtóbeszámolók várakozásai szerint Sergio Ramos állapota lassan javulgat és a jövő héttől újra együtt tréningezhet társaival a Paris Saint-Germain csapatánál, az optimista becslések szerint pedig a válogatott szünet utáni folytatásban végre a debütáláson is áteshet.

A héten a francia Le Parisien még arról írt, hogy bizonytalan egészségi állapota miatt a PSG fontolóra vette nyáron kötött, kétéves szerződésének felbontását is, mivel hosszú hónapok óta kellemetlen lábsérülésével bajlódik.

Mint ismeretes, a 35 éves hátvéd másfél évtized után hagyta el a Real Madridot, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve az évek során 671 tétmérkőzést játszott, az utóbbi időben az együttes csapatkapitánya is volt. Ramosnak azonban nem sikerült megállapodnia a közös folytatásról, így szabadon igazolhatóként a PSG játékosa lett, mint utóbb kiderült, a Realnál pontosan tudták, hogy a játékos lábsérülése miatt már aligha hosszútávon képes az élsportra.

Ramos a 2021-es naptári esztendőben mindössze öt tétmérkőzésen lépett pályára a “királyiaknál”, egyébként folyamatosan a sérülésével bajlódott, utoljára májusban a Chelsea elleni BL-elődöntőben szerepeltették.