Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb olasz sztárt igazolna a Toronto – sajtóhír

Lorenzo Insigne megszerzése mellett megbízható olasz sajtóértesülések szerint egy újabb lejáró szerződésű kiválóságra vetné ki hálóját az MLS kanadai csapata…

(Photo by Andy Rain – Pool/Getty Images)

Az átigazolási ügyekben rendszerint jártas Gianluca Di Marzio információi szerint az MLS-ben szereplő Toronto FC csapata Lorenzo Insigne mellett a szintén lejáró szerződésű Andrea Belotti számára is készen áll szerződést ajánlani, aki várhatóan jövő nyáron elhagyja a Torino csapatát.

A 27 esztendős gólfelelős klubváltása körül évek óta pletykálnak, de már hat éve erősíti a szebb napokat is látott “bikákat”. Belotti a 2016-2017-es szezon során 26 gólt szerzett, és egy csapásra számtalan európai topcsapat figyelmét vonta magára, azonban azt követő két idényben együttesen sem ért el ennyi találatot (10 és 15), a 2019-2020-as kiírást pedig bár ígéretesen kezdte, a kényszerszünet által keresztül húzott bajnoki szezont végül 16 találattal fejezte be. Az elmúlt idényben 35 fellépésén 13 gólt szállított a bajnokságban, és az olasz sajtó szerint eljött számára az idő, hogy igazi nagy csapatban próbálja ki magát, átigazolására azonban az elmúlt nyáron sem került sor.

Belotti az idei kiírásban sérüléssel bajlódva kevesebbet lépett pályára, hat meccs alatt kétszer tudott eredményes lenni.