Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liga Portugal: hazai vereséggel szállt ki a versenyfutásból a Benfica – videóval

A portugál bajnokság (Liga Portugal) hétközi, 20. fordulójában mindhárom nagyágyú pályára lépett…

(Photo by Gualter Fatia/Getty Images)

A harmadik helyen álló Benfica jókora meglepetésre hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedett az élmezőnyt becsülettel üldöző Gil Vicente ellen a Luz Stadionban. A vendégek hamar sokkolni tudták a fővárosi óriást, miután egy gyors ellentámadás végén a brazil Samuel Lino lőtt a tehetetlen Vlachodimos ketrecébe. A “sasok” lassan ébredtek a korai pofon után, de az első játékrész második felében már több ígéretes egyenlítési lehetőségük adódott, melyekkel azonban képtelenek voltak élni. A szünet után is a Benfica rohamozott az egyenlítésért, de a Gil Vicente veszélyes kontrákat vezetett. Aztán a 64. percben vendégek újabb gólt szereztek, amikor már a napi második előkészítését jegyző Pedrinho szöglete után Giorgi Aburjania feje búbjáról kötött ki a hálóban a játékszer. Kétgólos hátrányból a házigazda dolga kilátástalannak tűnt, a Benfica hiába erőlködött, az utolsó percekben csak egy szépítő gólra futotta erejéből Goncalo Ramos fejese révén, de egyenlíteni már nem sikerült. A lisszaboni óriás már a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban, és a harmadik helyen egyre inkább lemarad az első kettőről, míg a Gil megerősítette ötödik helyét a táblázaton.

Eközben az éllovas FC Porto hazai pályán, a második Sporting CP idegenben diadalmaskodott, kettejük közt az első két helyen hat pont a különbség.

Benfica – Gil Vicente 1-2 (0-1)
Gólszerzők: G. Ramos (88.), ill. Lino (11.), Aburjania (64.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye