Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mohamed Elneny a török élvonalba szerződhet! – sajtóhír

Szigetországi sajtóinformációk szerint az angol élvonalban szereplő Arsenal középpályása a Süper Lig-ben folytathatja pályafutását.

(Photo by Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)

A Fenerbahce szeretné szerződtetni az Arsenal kegyvesztett védekező középpályását, Mohamed Elnenyt, akivel már a következő hetekben szeretnék véglegesíteni a transzfert. Az egyiptomi válogatott labdarúgó kontraktusa ugyanis a nyáron lejár, így már most megegyezhetnek az isztambuliak a 29 éves játékossal.

Elneny 2016-ban érkezett az Ágyúsokhoz a Basel együttesétől 12,5 millió euróért, azóta 143 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az Arsenal színeiben, amelyeken 5 gólt és 10 gólpasszt jegyzett. A legutóbbi három Premier League mérkőzést ugyan végigjátszotta a középpályás, de ő így is mindenképpen távozna, mert összesen 692 percet kapott az egész szezont tekintve. Egy alkalommal kölcsönadták az egyiptomit egy teljes szezonra a Fenerbahce ősi riválisának, a Besiktasnak, ezért a török légkör egyáltalán nem idegen a számára.