Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: lemarad az élvonalról az Eibar, a Girona megfordította az osztályozó elődöntőjét

Vasárnap este eldőlt, hogy az Eibar biztosan nem jut vissza a spanyol élvonalbeli bajnokságba: a csapat hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Girona elleni visszavágón az osztályozó elődöntőjében.

A visszavágónak egygólos hátrányban készülő Girona számára álomszerűen indult a találkozó, hiszen már az első percben vezetéshez jutottak a vendégek: Borja García talált bá. Akkor még nem tudtuk, hogy a rendes játékidőnek ez lesz a végeredmény, márpedig több találat nem esett az első 90 percben. Összesítésben tehát 1–1-re álltak a felek, így hosszabbítás következett.

Az Eibar játékosai megint elkövették ugyanazt a hibát, mint a meccs kezdésekor: a csereként beálló Christian Stuani a hosszabbítás első percében juttatta vezetéshez, amivel el is döntötte a továbbjutás sorsát.

A Girona ellenfele a Tenerife lesz, közölük kerül ki majd a feljutó gárda.

Spanyolország, La Liga, osztályozó, visszavágó
SD Eibar – Girona FC 0–2 (összesítésben 1–2)
Helyszín: Estadio Municipal de Ipurua; Játékvezető: Juan Pulido
Gólszerzők: García (1.), Stuani (91.)
Sárga lap: Alvárez (27.), Corpas Serna (48.), ill. Juanpe (28.), Martínez (90.), Juan Carlos (102.), Stuani (119.)

Eibar: Cantero – Correa, Venancio, Chema, Arbilla (Tono 99.) – Alvárez (Sol 100.), Exposito – Corpas Serna (Rahmani 77.), Aketxe (Javier Munoz 77.), Stoichkov (Quique 108.) – Blanco (Llorente 106.). Vezetőedző: Gaizka Garitano.

Girona: Juan Carlos – Martínez, Bueno Sciutto, Bernardo, Juanpe, Fernández (Terrats 106.) – Baena (Saiz 91.), Lozano (Sánchez 87.), Martin (Izquierdo 74.), B. García (A. García 46.) – Bustos (Stuani 74.). Vezetőedző: Michel.