Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A korábbi híresztelésekkel összhangban, a megbízható átigazolási forrás szerint eldőlt a Liverpool rutinos támadójának klubváltása…
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
Fabrizio Romano legfrissebb értesülései szerint a Liverpool és a Bayern München csapata megegyezett egymással Sadio Mané nyári átigazolásáról. Az olasz újságíró úgy tudja, hogy a “bajorok” 32 millió eurót fizetnek a rutinos támadó megszerzéséért, az üzlet pedig különböző bónuszokkal együtt elérheti a 40 millió eurót is.
A 30 éves szenegáli válogatott csatár 2016-os leigazolása óta 269 mérkőzésen 120 gólt szerzett a Pool szerelésében. Mané a legutóbbi idényben is alaposan kitett magáért, hiszen a bajnokságban 34 meccsen 16 találatot jegyzett, miközben minden sorozatot figyelembe véve 51 fellépés alatt 23-szor volt eredményes. Az idei góltermésénél hatékonyabb eddig csak a 2018-2019-es kiírásban volt, amikor 26 találatig jutott. Mané korábban a Southampton, a Red Bull Salzburg és a Metz csapataiban futballozott.
A rutinos támadó a két évvel ezelőtti ezüstérmét követően idén Afrikai Nemzetek Kupája-győztes lett hazája nemzeti csapatával. Mané 2012 óta 90 mérkőzésen 32 gólt szállított a szenegáli válogatott tagjaként, mellyel az ország történetének legjobb gólszerzője.
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…