Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Angliába igazolhat a PSV szélsője – sajtóhír

Noni Madueke visszatérhet hazájába, ugyanis a Leicester City vezetőedzője, Brendan Rogers vele erősítené meg támadósorát.

(Photo by Geert van Erven/Orange Pictures)

A Sky Sports értesülései szerint a Leicester City a PSV Eindhoven fiatal szélsőjét, Noni Maduekét igazolná le a nyár folyamán, aki kifejezetten Brendan Rogers kérésére érkezhet a Rókákhoz.

A 20 éves támadó piaci értékét 18 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com, szerződése 2025-ig szól. Az eindhoveni alakulat pedig tisztában van azzal, hogy nagy potenciál rejlik az angol játékosban, ezért meg is kérnék az árát, ugyanis a hírek szerint 35 millió eurót szeretnének érte zsebre tenni.

Madueke 2018-ban igazolt a PSV U17-es csapatához a Tottenham utánpótlásából teljesen ingyen. Az első számú kerethez 2020 márciusában került fel, azóta 70 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 18 gólt és 14 gólpasszt jegyzett. Ebből a hátunk mögöttünk hagyott szezonban 34 találkozón 9 gól és 6 gólpassz a mérlege.