Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: az olasz bajnok is visszautasította a katalánokat!

Kezd kisebb tragikomédiába fulladni az, ahogyan az FC Barcelona ellenfeleket keres, majd talál is, végül rendre visszautasítást kap a a hagyományos Joan Gamper-kupát illetően.

Mint arról mi is beszámoltunk, az eredetileg a José Mourinho és az AS Roma részvételével tervezett nyári felkészülési találkozót a rómaiak lemondták, nagy felháborodást kiváltva a Barca részéről.

A hírek szerint a katalánok az AC Milannál próbálkoztak, ám végül az olasz bajnok sem kíván részt venni az augusztus 6-ára tervezett találkozón.

A katalán sajtó szerint bár a milánóiak nem zárkóztak el elsőre a megkereséstől, végül csak visszautasították azt, ezzel előidézve azt a furcsa helyzetet, hogy a Barca nyári felkészülése továbbra sincs véglegesítve – Mindez közel sem szokványos, figyelembe véve, hogy a nagy klubok rendre pontos menetrendet tudnak már az év ezen szakaszában.

Talán az nehezíthet a szervezést, hogy ezen a napra a Barca olyan klubot keres, aki mind a férfi, mind pedig a női csapatával vállalná a részvételt (?).