Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette új klubja Vidal érkezését – HIVATALOS

Az Intertől való távozása után eldőlt, hogy hol folytatja pályafutását a rutinos chilei klasszis, miután csütörtökre virradóra sor került a bejelentésére…

(Photo by Buda Mendes/Getty Images)

A brazil Flamengo együttese hivatalos formában is bejelentette, hogy a napok óta a csapatnál tartózkodó Arturo Vidal a riói egyletnél folytatja karrierjét.

A 35 éves chilei középpályás két idényt töltött utolsó európai csapatánál az Internél, de a második évében már csak epizódszerep jutott számára. Simone Inzaghi 21 bajnokin és öt BL-találkozón vetette be. Vidal mindkét idényben két-két gólig jutott. Aktuális szerződése még 2023-ig kötötte őt a Nerazzurrihoz, azonban nemrég közös megegyezéssel felbontották, hogy távozhasson.

A rutinos játékos a helyszínen tekintette meg, amint a Flamengo szerdáról csütörtökre virradóra 2-0-s győzelmet aratott a tavalyi országos bajnok Atlético Mineiro felett Copa do Brasil nyolcaddöntőjének visszavágóján, mellyel kiharcolták a továbbjutást a nyolc közé.

Vidal pályafutása korábbi szakaszában Európában a Bayer Leverkusen (2007-2011), a Juventus (2011-2015), a Bayern München (2015-2018) és a Barcelona (2018-2020) futballistája volt.