Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Az Arsenal és a Chelsea is győzelmet aratott! – videóval

A Chelsea és az Arsenal is pályára lépett az Egyesült Államokban zajló felkészülési turnéjuk alatt.

 (Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)

Már a mérkőzés első perceitől kezdve saját kapuja elé szegezte az Evertont az Arsenal. A liverpooli csapat védelmét többször is sikerült hibára késztetni, ám vagy a kapufa, vagy pedig Pickford megmentette a csapatot. A 33. percben azonban már az angol válogatott hálóőr is tehetetlen volt. Egy szögletnél rosszul mozdult ki a kapus, Jesus pedig az üresen maradt kapuba bombázott, 1-0! 3 minutummal később a brazil támadó előkészítőként jeleskedett, miután jól tálalt középre, Saka pedig teljesen üresen érkezve mattolta Pickfordot, 2-0! Az Arsenalnak ez a 3 perc elég is volt ahhoz, hogy lezárja az összecsapást, és magabiztos győzelemmel folytassa a felkészülési időszakot.

Arsenal – Everton 2–0 (2-0)
Helyszín: M&T Bank Stadion
Gólszerzők: Jesus (33.), Saka (36.) ill. –

A mérkőzés összefoglalója:

 

Aktívabban játszott az egész első félidőben a Chelsea együttese, de nem tudtak túljárni Ochoa eszén, aki a világbajnokságokon bemutatott, ihletett formában védett. Az első 45 percben az America is eljutott pár veszélyesebb kísérletig, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A második játékrész elején aztán sikerült megbontani a mexikói csapat védelmét, a pontos befejezést pedig Timo Werner vállalta magára, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a Chelsea előnye, a 60. percben ugyanis James rosszul adta haza a labdát Kepának, így a játékszer a saját kapujában kötött ki, 1-1! Az állás egészen a véghajráig nem változott, ám a 83. minutumban Mount gyönyörű tekerése utat talált a hálóba, 1-2! Ezzel a találattal a Chelsea megnyerte az összecsapást.

Club América – Chelsea 1–2 (0-0)
Helyszín: Allegiant Stadium
Gólszerzők:
James (60. – öngól) ill. Werner (55.), Mount (83.)

A mérkőzés összefoglalója: