Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elhunyt az MLSZ örökös tiszteletbeli elnöke

Az MLSZ a minap adott tájékoztatást róla, hogy elhunyt a Magyar Labdarúgó-szövetség örökös tiszteletbeli elnöke…

Az MLSZ hivatalos oldalának tájékoztatása értelmében 92 éves korában elhunyt Szilágyi György, állami díjas közgazdász, statisztikus, aki hosszú évtizedeken át jelentős szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, 22 évig volt az MLSZ elnökségének tagja.

Az MLSZ-nél töltött évtizedek alatt többféle funkciót töltött be, volt a Magyar Kupa Bizottság elnöke, a Nemzetközi Bizottság elnöke, képviselte a Szövetséget a nemzetközi színtéren. Szilágyi játékvezetőként tevékenykedett, ám egészségi okok miatt kellett befejeznie a bíráskodást, 1964-től az MLSZ Játékvezető Bizottság (JB) országos oktatói bizottságának elnöke lett. 1966-tól a FIFA játékszabály és játékvezetői technika, illetve taktika oktatója (instruktora), különféle bizottságának tagja, az MLSZ Nemzetközi osztályának munkatársa volt.

1989 és 1999 között az MLSZ elnökségi tagja volt, 1991-ben újra beválasztották az UEFA Ifjúsági Bizottságába, amelynek alelnöke lett, egyben az újonnan létrehozott Fair Play Bizottság egyik tagjává választották. Ő dolgozta ki az UEFA fair play értékelési rendszerét, amelyet azóta számos európai szövetség is alkalmaz. 1999-ben az MLSZ közgyűlése a szövetség örökös tiszteletbeli elnökének választotta.

A futball mellett is számtalan területen ért el sikereket, 1986 és 1990 között az Egyesült Nemzetek Szövetségében dolgozott. 1997 és 2000 között a Magyar Statisztikai Társaság elnöke volt, az MLSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére rendszeresen tartott előadásokat a fair play fontosságáról.

Szilágyi Györgyöt a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.

Nyugodjon békében!