Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egyre közelebb a Juventus játékosához az MU – sajtóhír

A klubjával való megegyezést követően immár a játékos képviseletével is felveszi a kapcsolatot a Manchester United…

(Photo by Isabella Bonotto/Anadolu Agency via Getty Images)

Fabrizio Romano információi szerint a Manchester United igazgatója, John Murtogh hamarosan találkozni fog a Juventus középpályása, Adrien Rabiot ügyeit képviselő édesanyjával Torinóban a francia középpályás klubváltásának személyes feltételeiről.

A 27 éves Rabiot 2019-ig állt nevelőcsapata, a Paris Saint-Germain alkalmazásában állt, majd megromlott viszonya révén a szerződése a párizsi klubnál nem került meghosszabbításra, így 2019 nyarán szabadon igazolhatóként szegődött a torinói gárda szolgálatába. Annak idején a PSG színeiben hét idény alatt 227 mérkőzésen lépett pályára úgy, hogy az utolsó fél évben már az öltözőből is ki volt tiltva. Rabiot bár nagy reményekkel érkezett, első három szezonjában nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a Juventusnál.

Minden sorozatot figyelembe véve 129 mérkőzésen, abból 94 bajnokin lépett pályára, több esetben azonban csak részfeladatokat bíztak rá, vagy csappattásai sérülései miatt, egyfajta kényszermegoldásként jutott több lehetőséghez.

Az olasz sportújságíró emlékeztetett rá, hogy a két klub közt már megszületett a megegyezés Rabiot 17 millió euróért történő átigazolásáról.