Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A csapat korábbi edzője térhet vissza Mezőkövesdre – sajtóhír

Magyar sajtóinformációk szerint a Mezőkövesd régi-új vezetőedzőjét készül kinevezni a csapat élére…

A csakfoci.hu információi szerint a múlt héten a Vasastól menesztett Kuttor Attila lehet újra a Mezőkövesd edzője, aki az ugyancsak múlt héten lapátra kerülő Supka Attila utódja lehet a matyóföldi csapat kispadján.

Az 52 éves szakember irányításával a Mezőkövesd történelme legjobb eredményét érte el az NB I-ben a 2019/20-as idényben megszerzett 4. hellyel, valamint ugyanebben a szezonban Magyar Kupa-ezüstérmet is felmutathatott.

uttor 2021 nyarán érkezett a klubhoz, azóta pedig 45 alkalommal ült bajnoki mérkőzésen a kispadon, ezalatt 25 győzelem, 15 döntetlen és öt vereség volt a csapat mérlege. Irányításával a Vasas az előző szezon végén kiharcolta az első osztályú feljutást, azonban nyeretlenül rajtolt az NB I-ben, így megköszönték a mester eddigi munkáját.

A mezőkövesdiek az OTP Bank Liga aktuális kiírásában nyolc forduló alatt csupán egyetlen győzelemet arattak két döntetlen és öt vereség mellett.