Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: micsoda hajrá a Milan meccsén – videó

Kötelező győzelem várt a Milanra, főleg miután az előző fordulóban kikaptak a Napolitól.

(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)

Nem a szépségről szólt a mérkőzés első félideje. Ugyan mindkét csapatnak voltak lehetőségei, inkább szólt a játékrész a hibákról és a sérülésekről. Stefano Piolinak két kényszerű cserét is végre kellett hajtania, Saelemaekeres és Calabria is megsérült, míg az Empoliból Grassi dőlt ki.

A második félidőben több helyzet alakult ki, de meglepő módon főleg a Milan kapuja előtt. A mérkőzés hajrájához érve a Milan átvette az irányítást. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy sorozatban második meccsét nem tudja megnyerni a Milan, de a 79. percben az Empoli védői egy bedobásnál elaludtak, ami után Rebic megszerezte a Milan vezetőgólját.
A hosszabbításra felpörögtek az események, a 92.percben Bajrami egy fantasztikus szabadrúgásgóllal egyenlített ki, de ez sem jelentett pontot az Empolinak, mivel rögtön a középkezdés után ismét gólt szerzett a Milan. Ballo-Toure góljával ismét a vendég csapatnál volt az előny. Az ez utáni néhány percben az Empoli mindent megtett az újbóli egyenlítésért, de ez nem sikerült, viszont Rafael Leao a 97. percben egy góllal zárta le a találkozót.

Empoli – AC Milan 1-3 (0-0)
Helyszín: Empoli, Stadio Carlo Castellani Vezette: G. Aureliano
Gólszerzők: Bajrami (90.+2) ill. Rebic (79.), Ballo-Toure (90.+4), Leao (90.+7)

A mérkőzés összefoglalója

 

A Serie A 8. fordulójának menetrendje:

10.01. Szombat
Napoli – Torino 3-1
Internazionale – AS Roma 1-2
Empoli – AC Milan 1-3

10.02. Vasárnap
12:30 Lazio – Spezia (tv: Sport 1, élő)
15:00 Sassuolo – Salernitana
15:00 Sampdoria – Monza (tv: Sport 1, élő)
15:00 Lecce – Cremonese
18:00 Atalanta – Fiorentina (tv: Sport 1, élő)
20:45 Juventus – Bologna (tv: Sport 1, élő)

10.03. Hétfő
20:45 Hellas Verona – Udinese (tv: Sport 1, élő)

A bajnokság állása

Az állást biztosítja a SofaScore