Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az UEFA jóváhagyta: a Puskás Arénában játszhat a Ferencváros

Miután a Ferencváros elnöke megerősítette a helyszínváltozás tényét, a keddi napon az UEFA is jóváhagyta a Ferencváros erre vonatkozó kérelmét…

 

A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor megerősítette, hogy az UEFA jóváhagyta, hogy a Fradi a következő hazai Európa-liga-mérkőzését a Puskás Arénában rendezze és már el is kezdődött a jegyértékesítés a zöld-fehérek március 16-i, nyolcaddöntőjének visszavágójára.

“Döntöttünk, a Puskás Arénába költözünk. A helyváltoztatási kérelmünket elküldtük az UEFA-nak. Nehéz döntés volt, hiszen a Groupama Aréna a mi otthonunk, rendkívüli atmoszférával, ahol közel vannak a nézők a pályához. De beszéltünk a szurkolóinkkal, kikértük a szakmai stáb és a játékosok véleményét is, mindenki azt mondta, nem gond, menjünk a nemzeti stadionba” – jegyezte meg korábban a klub első embere.

A Ferencváros korábban két nemzetközi mérkőzést játszott a több mint 60 ezer férőhelyes Puskás Arénában, 2020 őszén ott fogadta a Juventust és a Barcelonát is a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Ferencváros lehetséges ellenfelei (a párharcok egyik győztesével játszik majd a 16 között) 

Barcelona (spanyol)–Manchester United (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Salzburg (osztrák)–Roma (olasz)
Bayer Leverkusen (német)–AS Monaco (francia)
Sevilla (spanyol)–PSV Eindhoven (holland)
Sporting (portugál)–Midtjylland (dán)
Juventus (olasz)–Nantes (francia)